Na sziasztok! Tudom kicsit eltűntem, de jelentem élek és virulok, és most elárasztalak benneteket infómorzsákkal.
Az elmúlt másfél hét kemény munka kereséssel telt. Én sajnos nem voltam olyan szerencsés hogy rögtön munkát találjak, és hát a fejvadász cégek sem kecsegtettek semmi jóval. Kb 50-60 helyre küldtem el a CV-met de visszajelzés nem sok jött. Talán két fejvadász hívott vissza, de mindkettő azzal zárta a beszélgetést, hogy köszönjük majd értesítjük. Aztán volt az a hírhedt pénteki "interjú" amit őrült öltöny vadászat előzött meg. Hát a pénteki napot a következőképp tudnám összefoglalni: "Legalább van egy fasza öltönyöm" és tényleg fasza, majd teszek fel képet. Telefonban az interjú előtt azt mondták hogy szoftver fejlesztőt keresnek adatbázisos területre, tapasztalat nem szükséges, mert training-et biztosítanak. Hát az interjú azzal a kérdéssel kezdődött, hogy jogosult vagyok-e diákhitelre, mert a training az bizony cirka 6000 font. Na ezért tartott ez a beszélgetés 5 percig :)
Ezután úgy döntöttem stratégiát váltok. Ha az mail-ekre nem jön visszajelzés, akkor bepróbálkozok telefonon. De ezt a kör is rövidre sikerült. A hirdetések 90%-a pénzügyi területre keres fejlesztőt, viszont ilyen pozícióba csak akkor vesznek fel ha van pénzügyi területen szerzett tapasztalatod, az meg ugye nincs. Meg úgy egyébként sem vagyok én a pénzügyi szektorba való, pláne, hogy jó pár cégnél műszakokban kell dolgozni... azt hiszem, rövid időn belül megkattannék.
Na ez volt az a pont amikor azt mondtam magamban, hogy itt az ideje egy kicsit szélesebb területen keresgélni. Hugi ismerősei elláttak pár iroda címével, ahol napi munkákat lehet elvállalni, mosogató, kertész, pincér, londiner stb. Hát sok sikerrel itt sem jártam, a helyek szeptember végéig be vannak töltve.
Erre egy kicsit bemorcultam. Olyan nincs, hogy engem leráznak. Kinéztem pár IT ügynökséget, és elhatároztam, hogy személyesen keresem fel őket. Ezzel el is érkeztünk a tegnapi naphoz.
Az első helyen a recepciós kislány kétszer lepődött meg rajtam. Először mikor beléptem rövidnadrág+póló kombóban (mondanom sem kell mindenki öltönyben volt, de ugye a normális informatikus csak a legvégső esetben öltözik ki :) ) másodszor mikor közöltem vele, hogy nem, tényleg nincs megbeszélt időpontom senkivel. Szerencsémre kerítettek egy fejvadászt aki éppen ráért és hát elég kellemes kis beszélgetésben volt részem. Nagyon meg volt elégedve a referenciámmal (még egyszer köszönöm Tedi), és meg is mutatott egy lehetőséget, ami bár anyagilag nem vetekszik a pénzügyi állásokkal, de egy Angliában elég jó hírű cégről van szó (ötödik legjobb multi munkahely), és a feladat is elég jónak tűnik. De mielőtt lehetőséget kapnék egy interjúra a cégnél, ki kellett töltenem egy on-line tesztet. Mivel a srác megígértette velem, hogy még aznap kitöltöm, hiába voltam dög fáradt mire hazaértem, este 6-kor nekiálltam. A témakör SQL, Java, JavaScript. Maga a tesztelő rendszer nagyon tetszett, adaptívra van megcsinálva. Ha jó válaszokat adsz, a kérdések egyre nehezednek, és így magasabb pontszámot lehet elérni. Ha rosszul válaszolsz visszavesz a nehézségből. 54 kérdés megválaszolása 80 percig tartott, a maximális idő a tesztre majdnem 3 óra, bár ebből a szempontból nem voltam elég jó, elvileg 65 perctől számított volna nagyon jónak.
Hát a mai napom várakozással telt, mivel a srác megígérte, hogy az eredményemmel felhív. Hát egészen délután ötig kellett várnom, ami a lakásra elég jó hatással volt, egész nap takarítottam :). 5 körül jött egy mail, hogy gratulálok nagyon jól sikerült, holnap hívlak. Mellékelte a kiértékelő lapot is, és hát tényleg jól sikerült. 100-as skálán 95 pontot értem el. Úgyhogy most folytatódik a várakozás, remélem kapok lehetőséget interjúra. Közben megnéztem a cég weboldalát, nagyon szimpatikusnak tűnnek, és vonattal csak 25 perc a hely, szóval tényleg faja lenne.
Ha lesz munkám ígérem irok másról is ;) Na csocsi mindenkinek!
Ja, és ha olvassátok amiket írunk kérlek jelezzétek oldalt a rendszeres olvasóknál, hogy tudjuk van értelme a blognak ;)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
We can do it!
VálaszTörlés