Bocsánat a késlekedésért, de beszippantott minket a város! :P
Elég sok mindent csináltunk az elmúlt pár napban és közben - a jelek szerint - hiába mondogattuk, hogy "Huuuuuuu, ezt majd este le kell írni a blogban'" :P Rendszerint mire haza értünk már olyan dög fáradtak voltunk, hogy blog íráshoz semmi erőnk nem volt. Meg egyébként is, nekem már herótom van a laptoptól, mert ha épp nem felfedező vagy bevásárló úton vagyunk, akkor ezerrel állást keresünk és azt bizony hosszú hosszú órákig.
Visszakanyarodnék a második naphoz, ami azt hiszem szerda. (Totál összefolynak a napok, idő érzékem meg egyáltalán nincs! Kicsit megkavarodtam amióta itt vagyunk!) Szerdán azt hiszem még takarítás folyt nagy erőkkel, mert bevetettük az új porszívót (nagyon olcsó és nagyon jó!!) meg bevásároltunk tisztító szereket és teljesen boldogok voltunk, hogy már moshatunk is :D Délután Ritával voltunk forrasztó páka küldetésen, amit sikeresen beszereztünk bár senki nem tudta mi az angolul :D Viszont frankón elmagyaráztuk és a boltos még az angolunkért is megdicsért! Hehe :) (Soldering iron - ha bárkinek szüksége lenne rá;) ) Este egyedül indultam útnak London Bridge-hez, mert Graham-mel volt találkozóm. A Királynő sétány (Queen's walk) egyik fantasztikusan hangulatos kis éttermébe ültünk be (Graham fizetett! :P ) ausztrál bort inni, meg humuszos kenyeret enni. Aki ismer, az tudja, hogy kb a mennyekben voltam :D Ráláttunk a kedvenc város részemre, Canary Wharf-ra is. Erről később :) Szóval nagyon szuper estém volt, sok megbeszélni valónk volt, rengeteg bíztató szót kaptam és hatalmasakat nevettünk :) Jaj, azt el ne felejtsem, hogy kellemes langyos este volt.... először és utoljára a héten :D
Mert csütörtökön bizony ránk nehezedtek a felhők. Mivel sok kedvünk nem volt kimenni, cirka 5-6 órát töltöttem állás kereséssel és 25 helyre küldtem el a CV-met! Első körben recepciós állásokra jelentkeztem. Este viszont már bennünk volt a mehetnék, elvégre is Londonban vagyunk, nem kéne a szobában ücsörögni folyamatosan!!! Szóval a rossz idő ellenére felkerekedtünk, hogy Istinek öltönyt nézzünk, mert másnap interjúja volt (most már elmondhatom, hogy 5 percig tartott, mert nem az volt aminek látszott). Amint kiléptünk a lakásból eleredt az eső, de gondoltuk ez nem lesz vészes, nem fordulunk vissza. Aha! Röpke fél órán belül Isten összes haragja ránk zúdult kb, hömpölygött az utcán a víz és beállt a forgalom :D :D Mondjuk a busz tetejéről teljesen vicces volt az egész :P Az Oxford Street-re mentünk amúgy, mert van ott ugye egy-két bolt :) Egy speckó bolt felé vettük az irányt ami pont az utca végén volt, de addig a busz nem bírt eljutni, mert senki nem mozdult semerre ebben a szakadó esőben. Szóval az utca közepe felé erőt vettünk magunkon és a menekülő emberek közé vetettük magunkat mi is, majd berohantunk az első boltba. Sok reményt nem fűztünk hozzá, mert nem olcsó a hely, de nem ázni és melegedni nagyon jó volt. Anyunak mondom, hogy a Burton bolt volt az, ahol még pár éve Karcsinak a sálat vettem. :) Szóval felmentünk az emeletre öltönyt nézni. És kb besza-behu élményünk volt!!! :D Rögtön odasomfordált hozzánk egy elegánsan öltözött arc, hogy miben segíthetne, mondtuk, hogy öltöny kellene, mire odavitt minket egy állványhoz, ránézett Istire, majd lekapott egy zakót, mondta, hogy próbálja fel. Isti felvette és így valami félelmetesen jól állt neki és a méretben sem volt hiba!!! Szóval a srác nem gyengén értette a dolgát! Majd két-három kar mozdulattal megmutogatta, hogy mi merre van még, adott egy nadrágot is, ami szintén első szóra király volt! Aztán megláttuk a címkét........ 100 font. így első blikkre sem drága, de persze lehet venni sokkal olcsóbbat is, viszont a meglepi csak ezután jött! Épp olyan akció volt, hogyha ezt az öltönyt megveszed INGYEN kapsz hozzá inget, cipőt és nyakkendőt is!!!!!!!!! Nem hittük el!!! :D Úgy kezdtünk ott fel alá rohangálni cuccok után mint 5 éves gyerek a VURSTLIban a kakasos nyalókájával! :D Szóval hibbbbátlan öltönyt és egyéb hozzávalókat szerváltunk serc-perc alatt! :D (Az öltönyről a képet majd Isti feltölti ha szeretné.) Ezek után már az sem érdekelt minket, hogy elég jól eláztunk hazafelé, hehe :)
Pénteken úgy voltunk vele, hogy folytatni kellene az izgalmakat ha már minden ilyen szépen és jól alakul. Szóval a délelőtti állás halászás után összeszedtük magunkat és bementünk a city-be. Találtunk egy ilyen lehetőséget, hogy ha a London Dungeonbe mész (az az irgalmatlanul sötét és ijesztő hely, ahol bemutatják, hogy kínozták és ölték le az embereket évszázadokkal ezelőtt! Egyébként vicces és baromi igényes is!) akkor vehetsz combo jegyet ami egyszerre 4 helyre szól! Mert alapból a Dungeon-be 33font, de a combo jegy 4 helyre csak 60!! Szóval eléggé megéri, úgyhogy vettünk combo-t és első körben bementünk a Dungeon-be. Aztán tettünk egy sétát a Tower Hill körül is :) Most épp Henry VIII kiállítás van, úgyhogy mindenképp vissza kell térnem oda! Hazafelé még megálltunk a Trafalgar téren, ahol éppen filmet forgattak és tele volt rajongó tinikkel a kordon környéke :D De minket jobban érdekelt a korgó gyomrunk, úgyhogy kerestünk egy olcsóbb helyet. Az egyik sarkon pedig bele is futottunk egy amerikai kis vacsorázó helyet idéző, nagyon kellemes kis helybe ahol irrrrgalmatlan nagyot ettünk :D Jelentem, összetalálkoztam életem első nagyon finom fish&chips-ével. Én köztudottan utálom, mert már párszor próbálkoztam de mindig borrrzalmasss volt! Ez viszont mennyei! Mondjuk valami fura dolog is történik velem, mert állandóan halat eszek! Nem kívánom a zsíros ételeket és max szalámi szinten bírok más fajta húst enni, amúgy csak hal! Én sem hiszem el, de nagyon jól érzem magam így :) Pláne, hogy itt nem is drága ugye. Egyébként, ha már kajánál tartunk, elmondanám, hogy egy késsel, 4 kiskanállal és két lapos tányérral gazdálkodunk :D Mit ne mondjak, ez a helyzet maximális találékonyságot követel tőlünk, de nem panaszkodhatunk, mert megoldunk mindent! :D Vettünk már levest is, amit a saját konzerv dobozában melegítünk meg, illetve van egy mérő kancsónk amiben remekül lehet salátákat mixelni :) Azért szeretnék már főzni is, úgyhogy nagyon várjuk Zsuzsi érkezését, mert ő hozza utánunk a lábas és az evőeszköz készletet. :) De tényleg nem panaszkodhatunk, mert abszolút remek kajákat készítünk így is!
No térjünk vissza az elmúlt napokra! Szombaton, az az tegnap, elmentünk Canary Wharf-ba. Szerettem volna megmutatni Istinek, hogy miről is áradozom és álmodozom én már napok óta. Annyit tudok elmondani így írásban, annak aki nem ismeri a helyet, hogy London egy olyan új negyedéről van szó, ahol a legmenőbb cégek hatalmas és dizájnos iroda házai vannak, illetve a szegénységtől igencsak távol álló emberek laknak! Hogy mást ne mondjak, sorompóval van lezárva a terület és minden autót és buszt megállítanak és leellenőriznek a rendőr bácsik! A hely maga annyira modern és annyira tiszta, hogy szóhoz sem lehet jutni. Engem legalábbis teljesen elbűvöl!!!! Nem kis helyről beszélünk, de mégis, mivel le van zárva, szökőkutas parkjaival és eszméletlenül zöld fűjével, csendes és relaxáló. A csatorna mentén kávézók sora várja az arra járókat és ha az ember nem néz fel, észre sem veszi, hogy vonatok futnak néha át a síneken, mert annyira csendesen siklanak azok is! Az egész hely maga a luxus és bizony nagyon elégedett lennék, ha egyszer ott lakhatnék :) Ahh......... Nade, még mielőtt teljesen elragadnak a gondolataim, mesélek tovább :) Este Ritussal mentünk társasági életet élni, mert már igencsak szükségünk volt arra, hogy ne csak egymás arcát lássuk! Átéltünk már egy-két feszkót és neszóljhozzám-ot nah :D Szóval tegnap este belecsöppentünk egy nagyobb magyar társaságba, akik 1 kivétellel mind veszprémiek és hattalmas arcok! Szóval megint nem csalódtam eme városka szülöttjeiben ;) Ettünk, ittunk, vígadtunk magyar módra! Közülük már mindenki megcsinálta a maga kis szerencséjét, úgyhogy van előttünk példa (bár az nem nagyon kell, mert a tervek és az elszántság simán elég:) ), és kaptunk jó adag bíztató szót illetve segítséget tőlük is. Na meg egy meghívást jövő hétvégére is, amit már most várok, mert tényleg jó arcnak tűnik mindenki. Istinek adtak telefonszámokat és holnap reggel megy a srácokkal ügynökségekhez is. Szóval be kell, hogy induljon a szekér hamarosan!
Háháá, el sem hiszem, hogy elértünk a mai naphoz. A mai nap az egyetlen a héten, hogy nem történt semmi extra. Ezért is tudok blogot írni! :)
Remélem elégedettek vagytok, és bocsánat a késlekedésért! Nemsokára újra jövünk! Puszi :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése